2011. február 2. szerda
Send this article Print this article

Együtt-lét az Európai Parlamentben

Kedden, 2011. február 1-jén nyílt meg az a fotókiállítás az Európai Parlament brüsszeli épületében, amelyet a Magyar Országgyűlés által tavaly meghirdetett fényképpályázat díjnyertes alkotásaiból állítottak össze. A pályázat a kárpát-medencei hagyományos kultúrák együttélését mutatja be és két hétig lesz látható.



      Megnyitó beszédében Kövér László, a Magyar Országgyűlés elnöke a Kárpát-medence népeinek történelmi egymásra utaltságát hangsúlyozta. Az együttélés azért vált lehetővé, mert az nem a puszta toleranciára épül, hanem egymás elfogadására, ugyanakkor újból és újból felmerül a kérdés: „vajon az egymással érintkező eltérő identitásoknak szükségszerűen ütközniük kell-e, mindaddig, amíg a gyengébb fél fel nem adja saját kultúráját, avagy van más út is?” A házelnök reményét fejezte ki, hogy a kiállítás képei térségünk valóságáról olyan beszédes üzenetet hordoznak, amely képes lesz a „magyar és más népek iránti megértést, elfogadást, sőt, szeretetkészséget” erősíteni.
     Tőkés László, az Európai Parlament alelnöke néhai nagyapja, dr. Tőkés József egykori erdélyi magyar felsőházi tag emlékét idézve megtiszteltetésnek nevezte, hogy Brüsszelben a Magyar Országgyűlés elnöke, Kövér László társaságában szólhat. Az erdélyi képviselő beszédét annak jegyében fogalmazta, hogy a magyar uniós elnökség egyik célkitűzése: a tagállamok figyelmét felhívni a kulturális sokszínűségre mint védendő európai értékre, ezen belül pedig értelemszerűen kiemelt fontossággal bír a hagyományos kisebbségi nyelvek és kultúrák, a különböző nyelvű és kultúrájú nemzeti közösségek védelme és békés együttélésének támogatása. A határon túlra szakadt magyarok számára ez – mondhatni – életbevágó ügy, hiszen az elmúlt közel száz esztendőben országaik többségi nacionalista elnyomását kellett elszenvedniük, és emiatt mind számbelileg, mind önazonosságukban rendkívül meggyengültek. Ez alatt az idő alatt – példának okáért – Erdély lakosságának mintegy 45%-át kitevő kisebbségi közösségek (magyarok, németek, zsidók stb.) aránya mára már alig 20%-ra csökkent.
     Tőkés László beszédét alább közöljük.

Brüsszel, 2011. február 2.

 

AZ EGYÜTT-LÉT
Kárpát-medencei fotópályázat kiállítása
Brüsszel, 2011. február 1.

Megnyitó beszéd

 

     Engedjék meg, hogy az Európai Nemzetek Képviselőházának brüsszeli csarnokában, a Magyar Országgyűlés által rendezett Kárpát-medencei fotókiállítás megnyitóján mindenekelőtt néhai apai nagyapám, dr. Tőkés József székelyföldi – háromszéki – református esperes emlékét idézzem, aki egykor Erdély képviseletében volt a korabeli magyar törvényhozás felsőházi tagja. Erdélyi képviselőként különleges öröm és megtiszteltetés számomra, hogy az Ő nyomdokában járva, a mai napon a magyar parlament elnökének, dr. Kövér László házelnöknek a társaságában szólhatok.
    
Mintegy két és félezer esztendővel ezelőtt, a Káldeusok földjén fogságot szenvedő és pusztulásra ítélt népéhez Isten ezekkel a szavakkal küldötte el Ezékiel prófétát: „Embernek fia! Őrállóul adtalak én téged Izráel házának, hogy ha szót hallassz a számból, intsd meg őket az én nevemben!”(Ez. 3, 17).
     A XXI. század Európájában, valamint az ún. harmadik országok viszonylatában ez az isteni ige és prófétai intés korunk „őrállóihoz” szól, Európa és a nagyvilág pusztuló népeinek, nyelveinek, kultúráinak és vallási közösségeinek védelmében.
     Kerekes M. István díjnyertes romániai – erdélyi – fényképe a Ceaușescu-féle falurombolás lidércnyomásos korszakába vezet vissza bennünket, abba a több vallású és nyelvű Bözödújfaluba, melyet a román kommunista diktátor ördögi tervének megfelelően vízzel árasztottak el, minekutána népét kiköltöztették és szerteszórták. Most, röviddel a holokauszt évfordulója után azt is helyénvaló megemlítenünk, hogy a II. világháború idején ugyanennek a székelyföldi falunak a „zsidózó”/szombatos lakosait vallási hitük miatt – a zsidókhoz hasonlóan – deportálták, és kevésen múlott, hogy ki nem irtották őket.
    
A világszerte tovább folytatódó, főképpen a kisebbségi közösségeket sújtó vallás-, illetve keresztényüldözések, a szűnni nem akaró faji és nyelvi diszkrimináció, valamint az etnikai és kulturális genocídium viszonylatában a lehető legnagyobb elismerésre méltó példamutatást jelent, hogy az Európai Unió magyar elnökségének keretében a Magyar Országgyűlés a Kárpát-medence nagyrégiójában együtt élő többségi és kisebbségi nemzeti közösségek életéről, kultúrájáról és vallásáról, valamint ezek közös létjogáról, illetve „EGYÜTT-létéről” rendez jövőbe mutató kiállítást.
     
Igen, a mostani kiállítás központi üzenete: az Isten teremtette világ népeinek és nemzeteinek a kölcsönös tiszteleten és szereteten alapuló békés EGYÜTTÉLÉSE – ami viszont értelemszerűen azt is jelenti, hogy életre vágyó és újulásra váró világunkban semmi keresnivalója nincs a diktatúráknak, az emberi és kisebbségi jogok eltiprásának, a gonoszsággal és a kegyetlen embertelenséggel való megalkuvásnak. Azért: „Ne legyetek hitetlenekkel felemás igában! – tanítja Jézus –, mert mi szövetsége van igazságának és hamisságnak, vagy mi közössége a világosságnak a sötétséggel? És mi egyezsége Krisztusnak Béliállal? ...” (2. Kor. 6, 14-15).
       Az EGYÜTT-LÉT számtalan pályázati munkája erre az egzisztenciális kérdésre ad kitűnő választ – a látás és láttatás látomásos erejével.

 

Tőkés László
erdélyi képviselő
EP-alelnök



hírek

fényképek

Temesvári zarándoklat
10 éves az EMNT
Székelyek Nagy Menetelése
A Magyar Rektori Konferencia plenáris ülése Nagyváradon

videók

Trianonról és az autonómiáról
TEMESVÁR 31. - Tőkés László, az EMNT elnöke
Tőkés László évértékelője a Magyar Televízióban, 2016. jan. 1-jén
Tőkés László brüsszeli felszólalása

ajánlott oldalak

Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács
Székely Nemzeti Tanács
EPP képviselőcsoport az Európai Parlamentben
FIDESZ
Fidesz Európa Parlamenti képviselőcsoportja
Orbán Viktor miniszterelnök honlapja
www.tokeslaszlo.eu | © Minden jog fenntartva, 2010